|

Miért van szükséged Jézus Krisztusra?

Miért van szükséged Jézusra?

Honnan tudhatom meg, hogy feltétlen Jézus Krisztusra van szükségem?

Csak Jézus Krisztus bocsáthatja meg a bűnöket, a szentek nem segíthetnek?

A tisztító tűzben nem tisztulhatok meg?

És még több hasonló kérdést tesznek fel az emberek. A válasz is sokféle lehet, de a helyes, minden kritikát kiálló választ a Biblia adja meg.

Miért? Mert a Biblia Isten beszédét tartalmazza, amelyet az emberhez intéz. Ez az a beszéd amely az embert a maga valóságában mutatja be, bűneivel, Isten elleni lázadásával együtt, de Istent is bemutatja, igazságosságát és kegyelmességét is, és a szabadulás egyetlen lehetőségét is feltárja.

Miért van tehát szükséged Jézus Krisztusra?

1. Mert bűnös vagy, örökölted a bűnt, és cselekedted azt.

Ádámban te is ott voltál amikor vétkezett, és a sok bűnről, rosszról amit tettél egész életed alatt ne is beszéljünk.  A bűnnek zsoldja, fizetsége pedig a halál, a testi és örök halál. Ez utóbbi nem megsemmisülés, hanem egy olyan lét, ahol Istentől elválasztva lesz a bűnös, a kín és a gyötrelem helyén.

2. Szükséged van Jézus Krisztusra mert Isten igazságos.

Ha pedig igazságos, akkor bűneidért meg kell büntessen, téged, vagy valaki mást, aki magára vállalja a te bűneidet. És Jézus Krisztus az aki ezt megtette helyetted. Így te mentesülhetsz bűneid büntetése alól.

3. Szükséged van Jézus Krisztusra mert Isten kegyelmes is.

Isten a Bibliában határozottan kijelenti, hogy nincs más közbenjáró, nincs más helyettes áldozat a bűnért akit elfogadhat, csak Jézus Krisztus.

Isten kegyelme az hogy Őt elküldte e földre, majd sújtotta bűneid büntetésével, a te tennivalód az hogy elfogadd ezt a kegyelmi ajándékot.

Nem segíthetnek rajtad sem a szentek, sem Szűz Mária, ők is kegyelemre szorult bűnös emberek voltak, még a saját bűneiket sem tudták lefizetni. Ők is kellett volna fizessenek a bűnért. Az ő bűneiket is Jézus Krisztus fizette le.

Csak Jézus Krisztus az aki nem kellett a saját bűnei miatt fizessen, így fizethetett a te helyedben.

Ezért van feltétlen szükséged Jézus Krisztusra.

Ő halt meg a te bűneidért, és ha ezt elfogadod, felhagysz a bűnözéssel, vagyis megtérsz, a magad felett való jogot teljesen átadod neki, fel vagy mentve Isten előtt a bűn alól, sőt Isten kedvesen fogad, mint azt aki Fiának áldozatát elfogadta.

Isten a fiának fogad el, ha hiszel benne, ez pedig a kegyelem legnagyobb mértéke amelyre senki ember nem volt és nem lesz érdemes.

Sokan tekintenek másként Jézus Krisztusra, például mint egy jó barátra, akivel szembe sok mindent megengedhetnek maguknak, vagy úgy mint aki eszköz lehet a lelkiismeret megnyugtatására, a múlt elfelejtésére.

Sokan úgy gondolják, ők rendelkeznek vele, ők mondják meg hova üljön, hol legyen a trónja, mit tegyen, pedig Ő az Isten, Neki adatott minden hatalom mennyen és földön, Ő az aki az Atya Istennel együtt ül a trónon, aki előtt a mennyei hatalmasságok is térdre borulnak.

És akkor ki vagy te földi bűnös ember, hogy rendelkezni akarsz vele? Hogy te akarod megállapítani a szabályokat, mit tegyen, vagy hogy tegyen Ő? Te el kell fogadd az Isten által megállapított szabályokat.

Ha akarod bűneid bocsánatát, a múlt rendezését, ha akarsz örök életet, ha a jövődet akarod biztosítani, Jézus Krisztusra van szükséged, de úgy mint Isten Fiára, aki magára vette bűneidet, elszenvedte helyetted a büntetést, és most Ő akar Úr lenni életed felett.

Keresd ezért az Ő akaratát, olvasd a Bibliát, az Ő beszédét, ahol megtalálod Őt, és teljes szívvel engedelmeskedj neki.

Similar Posts

  • |

    Az imádság ereje

    ApCsel 12,1-17 Az imádság témája nagyon ismert minden keresztyén előtt, mégis ez az a gyakorlat amely a legkönnyebben van mellőzve, elfelejtve. Gondolkoztál azon: Miért?  Mondhatnánk azt is hogy az imaórák a legkevésbé kedvelt alkalmak egyes gyülekezetekben. Gondolkoztál azon: Miért? Az is megfigyelhető hogy amikor valaki megtér, minden buzdítást az imára nagyon komolyan vesz, majd ahogy…

  • Jókívánságok Új Évre

    Kívánom, hogy tisztítsa meg Isten a múltadat; bűneidre ne emlékezzen; megszegett fogadásaidat fejedre átokként ne hozza, de legkisebb engedelmességedet is őrizze aranyoltárról felszálló jó illatként. Hited bátorságának jutalmát ne gyávaságod szerint szabja meg. Isten ebben az évben is óránként erősítsen, késztessen téged a szüntelen imádkozásra, s ne engedjen reménytelenségbe hullani. Formáljon téged Krisztushoz hasonlóbbá; ha…

  • Kérdezd meg magad!

    Szellemi értékelés Hogyan értékelnéd az Úrral való járásod (kapcsolatod) lelki hőmérőjét? Forró ___, langyos ___, hideg ___, Mi jellemezi leginkább az Úrral töltött idődet? sietek / minőségi időt szánok rá lapos / üdítő bűnvallást teszek / nem gyakorlom megújul, felszabadul a lelkem / megterhelődve maradok. Önvizsgálat A következő kérdések 3 csoportba vannak osztályozva. Minden “igen”…

  • |

    Anna az édesanya

    1Sám 1,1-28 Egy Istenfélő család áll előttünk, de nem csak édesanyáknak szól ez az ige, férjeknek is, fiataloknak is akik készülnek a családi életre. Tudjuk azt hogy az ige, a Biblia üzenete: Bemutatja az embert, és a családot is, úgy ahogy van, Bemutatja úgy is amilyen kellene legyen, Bemutatja a kegyelmet, hogy amit elrontott az…

  • |

    Oszlop Isten templomában

    Gal 2:9 És amikor Jakab és Kéfás meg János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányokhoz menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez. Jel 3:12 Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, felírom rá az én Istenem nevét,…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *