DR. CSÓKAY ANDRÁS idegsebész főorvos előadása


írta Nagy József Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert tőle van reménységem. Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk! Fura világban élünk. Ha nem állunk meg kicsit gondolkodni,…
Szeretettel a Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet tagjainak, hozzátartozóinak és kedves barátainknak! Értesítünk benneteket, hogy a vezetőség döntése alapján, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a május 24-i istentiszteletet csak interneten közvetítjük. Remélhetőleg a május 31-i Pünkösdvasárnapi és úrvacsorai istentiszteletünket már megtarthatjuk 11 órai kezdettel. Természetesen az aktuális kormányrendeleti szabályok értelmében szabadtérben, betartva a 2 m. távolságot,…
Az érvényben levő járványügyi törvények értelmében Temesváron, március 8 és 21 között nem tarthatunk istentiszteletet az imaházban. Ezért a következő két Vasárnap, március 14-én és 21-én az imaház udvarán fogjuk megtartani istentiszteleti alkalmunkat. – Kezdési időpont 11 óra. – Eső esetén az összejövetel elmarad. – Maszkviselet és a 2 méter távolságtartás továbbra is érvényben van….
Kedves temesvári baptista testvérek! Az érvénybe lépő sürgősségi kormányrendelet értelmében, sajnálattal közlöm veletek, hogy gyülekezeti istentiszteleteinket meghatározatlan ideig felfüggesztjük. Bátorítalak, hogy: – maradj otthon, – gyakoroljuk az egyéni és családi áhítatokat, Bibliaolvasást, imádkozást, éneklést, mert az istentisztelet nincs a templom falai közé szorítva. – kövessünk online istentiszteleteket, – érdeklődjünk egymás hogyléte felől, bátorítsuk egymást, –…
Kedves testvérek, barátok! Ha az Úr akarja és élünk, május 31-én Pünkösdvasárnap délelőtt 11 órakor az adventista román imaház (Independentei 19 sz.) udvarán szabadtéri úrvacsorai istentiszteletet tartunk. Kérjük a következő rendeletek betartását: 1. Az udvar bejáratánál használjunk kézfertőtlenítőt. 2. A maszk viselése nem kötelező, de ajánlott. 3. Tartsuk be a 2 m biztonsági távolságot. Egymás…
Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (1Kor 15:17) Biztos hallottuk már azoknak az embereknek a megjegyzését, akik úgy védték a feltámadás lehetetlenségét, hogy nem jött még onnan vissza senki – mármint a halálból. Vajon, biztos, hogy nem? A Biblia egy kincsesbánya. Ha kitartással keresünk, nagyszerű és…