Hirdetés – június 7
Kedves testvérek!
Holnap, június 7.-én, délelőtt 11 órától szabadtéri istentiszteletet tartunk.
Várunk szeretettel!
Kedves testvérek!
Holnap, június 7.-én, délelőtt 11 órától szabadtéri istentiszteletet tartunk.
Várunk szeretettel!
Az gyülekezet hangtechnikájának felújításához vásárolt eszközöket Magyarország Kormánya támogatta a Nemzetpolitikai Államtitkárságon keresztül a Bethlen Gábor Támogatáskezelő zrt által. Hálás köszönet érte!
2018. március 17-én több, mint húsz Bánságban élő vasárnapi iskolai tanító, keresztyén pedagógus tartott konferenciát ,,A tinédzserkor kihívásai” témával a Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet szervezésében. Az alkalom kötetlen beszélgetéssel indult meleg tea, kávé mellett, majd néhány lelkes fiatal az alkalomhoz illő énekekkel hangolta a szíveket a napi téma feldolgozására. Ezután imában hozták Isten elé gondjaikat,…
A Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet közössége köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy a 2019-es évben hozzájárult a hangtechnikai eszközök beszerzéséhez az újjáépitett imaterem kihangositásához. A támogatást ezúton is köszönjük!
Kedves testvéreink, barátaink! Vasárnap, június 21.-től újból megengedett a benti istentiszteletek tartása, az alábbi feltételek mellett: – a maszk viselése kötelező – belépés előtt a kéz fertőtlenítése kötelező – tilos a léguti fertőzés tüneteit mutató személyek belépése az istentiszteleti terembe – két személy között legkevesebb 2 m távolságot kell tartani. Ennek érdekében kérjük, hogy csak…
Kedves testvérek, barátok! Ha az Úr akarja és élünk, május 31-én Pünkösdvasárnap délelőtt 11 órakor az adventista román imaház (Independentei 19 sz.) udvarán szabadtéri úrvacsorai istentiszteletet tartunk. Kérjük a következő rendeletek betartását: 1. Az udvar bejáratánál használjunk kézfertőtlenítőt. 2. A maszk viselése nem kötelező, de ajánlott. 3. Tartsuk be a 2 m biztonsági távolságot. Egymás…
Az érvényben levő járványügyi törvények értelmében Temesváron, március 8 és 21 között nem tarthatunk istentiszteletet az imaházban. Ezért a következő két Vasárnap, március 14-én és 21-én az imaház udvarán fogjuk megtartani istentiszteleti alkalmunkat. – Kezdési időpont 11 óra. – Eső esetén az összejövetel elmarad. – Maszkviselet és a 2 méter távolságtartás továbbra is érvényben van….